A shaggy szőnyegeket próbáltuk meg ilyen módon bevezetni, igaz kicsit sarkított, de annál életszagúbb példákkal.
Mert amikor erre a szőnyegtípusra terelődik a szó, a többség már elszörnyülködve látja maga előtt a bézs színű shaggy szőnyeg hosszú szálaiba ivódott borfoltot, a sáros lábnyomokat a világos színű szőnyegen vagy a szőnyeg sűrű szövésébe telepedett, bosszantó poratkákat.
Pedig a shaggy szőnyegek többek egyszerű „veszélyforrásnál” vagy annál a lakástextíliánál, amire még ránézni se szabad, nehogy kárt tegyünk benne
Sok múlik azon, hogy hova kerül
Mint minden szőnyeg, ez is maximálisan használatra készült, így nem kell nejlonfóliával letakarva várnunk, míg újra kimegy a divatból és eltehetjük szem elől.
Azontúl, hogy kiváló dekorációja minden stílusú lakásnak, praktikus megoldása a rideg padló lefedésének is.
És igen, élni is lehet mellette úgy, hogy nem kell folyton azon izgulnunk, jaj, mi hagy majd eltüntethetetlen nyomot a szőnyegen.
Egyszerűen csak annyi a titok, hogy a shaggy szőnyeg nem való minden helyiségbe.
Honnan jön ez az egész shaggy-őrület?
Természetesen Amerikából, ott bukkantak fel az első ilyen típusú szőnyegek még valamikor a hetvenes években.
Jellegzetességük, hogy sűrű, hosszú vagy kevésbé hosszú szőnyegszálakból állnak, amik hurkolva vannak. Ezeket a szálakat rögzítik a szőnyegek hátoldalához.
Sűrűk, bolyhosak és rendkívül puhák – ezek miatt a tulajdonságaik miatt kedvelik oly sokan őket.
Napjainkban a korszerű szőnyeggyártási technikáknak és színező megoldásoknak hála, rendkívül sok színben kaphatóak, így gyakorlatilag a lágy pasztelltől egészen az élénk, hivalkodóbb árnyalatokig minden színben találni ilyen szőnyegeket.
De nemcsak a színűk, a szálaik hossza is igen eltérő lehet.
Él a köztudatban egy mondás, hogy minél hosszabb egy shaggy szőnyeg szála, az a szőnyeg annál shaggysebb, így sokan innen is ismerik meg első ránézésre ezt a fajta szőnyeget.
Sűrű, hosszú szálú szőnyeg, amin nagyon jó mezítláb végigmenni.
Hova való? Hova nem való?
Nappaliba, hálószobába igen, minden olyan helyiségbe, ami alapvetően nem átjárós, tehát a shaggy szőnyeg nincs állandón kitéve a mindennapi szennyeződéseknek.
Mivel hosszú szőnyegszálaik miatt rendkívül kényesek, ezért kifejezetten olyan helyre ajánljuk, ahol nincs nagy forgalom, sáros cipő vagy jövés-menés.
Étkezőbe, konyhába nem ajánljuk, gyerekszobába is csak mértékkel, mert a csokis újlenyomatok, a shaggy szőnyeg hosszú szálai között eltűnő legó darabok nagyon bosszantóak tudnak lenni (főleg ha az ember egy óvatlan pillanatban mezítláb bele is lép).
A shaggy szőnyeg – főleg ha világos színű – vonzza a koszt, ezért, ha nem akar folyton a takarítással bíbelődni, olyan helyre tegye, ahol nem trappol végig rajta az egész család és a kutyát is jó valahogy arra szoktatni, hogy séta után, ne azonnal ebbe a szőnyegbe fetrengjen bele.
Már megvan a helye, csak az ideális méret hiányzik?
Nézzen szét széles shaggy szőnyeg kínálatunkban, hiszen készletünkben egyszínű és mintás modelleket talál különböző szálhosszal és eltérő méretarányokkal!